Szőkepusztai Baráti Kör

Oldalak (menü)

Az alábbi fejezetek Tisza Attila: Tényképek 1937-1997 című könyvéből lettek szövegrészletekben kiemelve. A könyv kiadásának helye Kaposvár, éve 1997.

A kezdet 1920-1930

Somogy megye lankás tájain baptista missziómunka vette kezdetét a XX. század második évtizedében. Mint már oly sokszor a történelemben, a jobb megélhetés reményében vándorbotot és tarisznyát ragadó alföldi hitelődeink a Dunán túlra igyekeztek az Úr segedelmével.

Walter Jakab missziómunkás kézzel írott feljegyzése eredeti hangulatában őrizte meg számunkra az úttörő korszak eseményeit:

"A térképen hiába keressük azt a helyiség nevet "Szőkepuszta". Hogy pedig belekerült a baptista történelembe, az úgy történt, hogy 1920-ban egy Bank tulajdonában lévő földbirtok került felparcellázva eladásra Somogy-megye Marcali járásában Libickozma község határában: itt terült el Szőkepuszta. Valóban puszta, homokbuckás területét csak a körülvevő erdőségek tették rokonszenvessé vagy megnyerővé.

Hírlap hirdetése nyomán jutott tudomásukra Soltvadkert és Kiskunhalas tanyavilágában élő atyafiaknak, akik közül többen útra keltek az eladó földbirtok megtekintésére, akik közül többen jónak látták a földcserét és így került több család Pest megyéből Somogy megye fent említett vidékére. Akkor még nem sejtették, hogy az Úrnak nem az a célja velük, hogy nagyobb földhöz jussanak, hanem azért, hogy a környéken nagy lelki sötétségben élő néphez eljuttassa az õ világosságát.

A lelki élet számára nélkülözhetetlen a lelki közösség, annak a hiányát érezve megszervezték a szőkepusztai gyülekezetet 18 taggal, Soós Simon tv. helyi vezetésével az Úrnak 1920-ik esztendejében. Mivel a közelben nem volt magyar nyelvű gyülekezeti körzet, a kiskunhalasi körzethez csatlakoztak néhai Somogyi Sándor prédikátor testvérre bízva lelkigondozásukat. Még abban az évben az ideköltözött testvérek unszolására Miklós Menyhért tv. feleségével Budapestről egy közeli faluba költözött, Pusztakovácsiba, ahol, mint önálló iparos működött, aki szintén részt vett a misszió munkába. A gyülekezet számára Menyhárt Béla és k. felesége adott megfelelő helyiséget.

A gyülekezeti élet szépen indult el, az átköltözött testvérek többnyire nagycsaládú volt, rövidesen egy olyan szervezett gyülekezet jött létre, a melyben minden megtalálható volt, ami egy nagyvárosi nagy gyülekezetben fellelhető: Vasárnapi Iskola, Nőegylet, Ifjúsági egylet, énekkar, zenekar stb.

Felejthetetlen élmény volt a szőkepusztai első bemerítési ünnepély 1922. nyarán, amikor 20 fehér ruhás állt a Szőkepusztát átszelő Aranyos patak partján. A szokatlan és ismeretlen látványosságra sok nép jött össze közel s távoli környékről, akik előtt mh. Somogyi S. testvér hirdette az Isten igéjét és végezte az alámerítést.

A baptista hívő embert, vagy gyülekezetet a misszió szellem kell, hogy jellemezzen, ami annyit jelent, hogy nem örvendezhet önzően a saját maga megmentése felett anélkül, hogy a mások megmentését is ne segítené elő minden tőle telhető módon. Itt is jelentkezett az a törekvés, hogy intenzívebb misszió munkát kell végezni. De felmerült a kérdés, hogy kit küldjünk el? A gyülekezet tagjai mind nagyon elfoglalt emberek voltak. Az elhanyagolt földeket termővé tenni, hogy a nagy családok megélhetését biztosítsa, minden erőt igénybe vett, márpedig az alkalom kínálkozott a munkálkodásra, ezt pedig áron is meg kell ragadni, mondja Pál apostol. E célra a gyülekezet Miklós Menyhért testvért szemelte ki, akinek a szolgálatát már eddig is igénybe vették úgy helyben, mint a vidéki evangelizálásban. Miklós testvér hallani sem akart arról, hogy aktív munkát vállaljon s majd két év telt bele mire felelősségteljesen az Úr szolgálatába állott.

1923. év március havában történt a felavatása, mely alkalomra Baranyai Mihály országos misszió titkár, mh Postner Keresztély, mh. Somogyi S. és mh. Steiner testvérek szolgáltak. Ez alkalommal történt, hogy a tabi német ajkú körzet egy állomását átadta a szőkepusztai körzetnek, mert az ő részükről nagyon körülményes volt a látogatása, míg Szőkepusztához sokkal közelebb esett, más részt a kis gyülekezet tagjai jobban tudtak magyarul, mint németül, ez volt a Somogy-vámosi gyülekezet 6 taggal.

A munka elkezdetett és folytatódott is, ha nem is lehet feltűnő nagy eredményekről beszámolni, de ha figyelembe vesszük a mostoha körülményeket a melyek közt kellett a munkát végezni, akkor nem lebecsülendő az elért eredmény.

Teljesen új terepen az Ige számára szállást készíteni, ahol egy kis szikra jelentkezett azt istápolni, viszontagságos időben járatlan, sáros utakon, legtöbbet gyalogosan, hol fogadták, hol nem, a papság és az általuk befolyásolt hatóságok és hatósági közegek okozott kellemetlenségek sok türelmet, erőt, kitartást igényelt a lelki munkástól. De nagyobb volt az öröm, mint a kellemetlenség. Szomorúságunk is volt, de hát ez vele járója az életnek.

Az 1932-es imaházépítés idején néhányan más vallási közösséghez csatlakoztak. Ettől függetlenül tervüket megvalósították, sőt néhány évvel később a fejlődő gyülekezet és körzet már a Baptista Hitközség felügyeletében működő kiskőrösi menház számára gyűjtötte a testvérek pengőit. Az adományok listáját így közli a Békehírnök 1927 június 18-i száma: "...szőkepusztai körzet 20.-, Budapest Nap-uccai gyül. 32.-,Okányi Nőegylet 6.-, Menyhárt Béla Szőkepuszta 10.-..."

Egy évvel később, szintén erre a célra, június 9-i számban: "...Budapest, Nap uccai gyül. 30.-,szőkepusztai körzet 13.-,Budapest, József uccai gyül. 16.-..."

A közösség tagjai rendíthetetlen buzgalommal és elszántsággal hintették az igemagvakat, nem törődve az időjárás viszontagságaival, embertársaik elutasító vagy éppen érdeklődő magatartásával, a hatóságok ellenérzésével: Tudták, hogy fáradozásuk nem hiábavaló az Úrban.

1930-1941 időszak. Kaposvári Gyülekezet megalakulása.

A gazdasági világválság terhes időszaka után lendületet vett hitelődeink missziós tevékenysége. Leghitelesebb képet a korabeli beszámolók alapján alkothatunk mindarról, ami számunkra olykor érthetetlen, olykor pedig lenyűgöző. Ha a megsárgult lapokat olvasgatjuk, az eltűnt idők valami különleges és természetfelettien mennyei illatát érezhetjük magunk körül, mintha egy ismerős és mégis álombeli világba kalauzolnának bennünket azok a szavak, mondatok, üzenetek.

1931. aug. 21-én 9 fehérruhás készülődött a bemerítéshez Meláth József tabi prédikátor vezetésével "A reggeli imaáhitat után az imaháztól négyes sorokba felfejlődve, a zenekarral az élen vonultunk a szép, fás térség melletti vízhez, melyet egyik jó szomszédunk már nem először bocsátott rendelkezésünkre. A nagy számban megjelent hallgatóság előtt Meláth József tabi prédikátor tv. hirdette az evangéliumot, miután 9 fehérruhást merített be Üdvözítőnk példájára... Este az új tagok bevezetése s a gyülekezet Úrvacsoravétele után még éjfél utánig együtt tartott az Úrban való öröm." (Békehírnök, 1932 szept. 3.) Az új tagok között helybéliek, inkei, iharosberényi, jákói, miháldi, sandi testvérek voltak.

1933 tavaszán Miklós Menyhért beszámolója alapján (Békehírnök, 1933. április 8.) erőteljes missziómunka tapasztalható a somogyi gyülekezetek jóvoltából. Bretz Emil, Meláth József, Novák László szolgálatával áldott evangelizáló és hitmélyítő összejöveteleket tartottak sok-sok érdeklődő örömére. Egy kis ízelítő a felejthetetlen együttlétek élményeiből:

" A szép Dunántúlon van egy község: Vése, Emlékezetébe mindenki jól vésse. Ott jöttenek össze sokan ifjak, vének, Ott szállt a magasba ige, ima, ének... Ha cserben nem hagyna az emlékezésem, Erről szólna lentebb rövid jelentésem ". A Bányai Ferenc utazótitkár által fabrikált mondóka és a közzétett jelentés arról szól, hogy 1933 év májusában "..kik gyalog, kik kocsin, mások pedig kerékpáron, de szép számmal és nagy érdeklődéssel sereglettek össze a körzet különböző állomásairól és helyeiről... "

A gyülekezeti alkalmak egyre inkább vonzották a fiatalokat és az érdeklődőket. Tavasz volt, kikelet... Őszre beérett a termés és szeptember 10-én újra 9 fehérruhást merített be Baranyai Mihály az Úr dicsőségére. Így növekedett és szaporodott a kis pusztai gyülekezet, így töltötték meg tartalommal elődeink a korabeli lehetőségek kincseiből lelki életük tárházát.

1936. szeptember 12-én újabb beszámoló a szőkepusztai körzetben történt eseményről: A Mészáros Sándor által tartott augusztus 30-i evangelizációs napok végén heten jelezték, hogy Jézus Krisztus követői akarnak lenni a bemerítkezésben is. Ez év decemberében a Békehírnökben "Evangéliumi fényszórók a Dunántúlon" címmel Miklós Menyhért kissé bánatos beszámolót közöl a somogyi misszióról, melyben többek között ez áll: "Jelentésem egy nagy területről és kevés eredményről szól. E nagy terület a Balaton somogyi partjának közepétől majd a Dráváig húzódik.... Ha az akadályokra visszagondolok, még nagyobb hálára érzem magam kötelezve azért, hogy Mennyei Atyánk áldása velünk és munkánkban volt. Ezt tapasztaltuk abban, hogy az elmúlt másfél évtized alatt körülbelül 50 községben hirdettük az evangéliumot. A bemerítettek száma ez idő alatt meghaladta a 110-et s egy szép imaházat is építettünk. Körzetünk tagjai 22, egymástól távol eső községben laknak. A jövőre nézve kívánatos volna, ha országunk testvérisége nagyobb figyelemmel és érdeklődéssel fordulna eme megkezdett munka felé, mely mindenképpen rászorul a támogatásra. Szőkepuszta. "

Ennek ellenére munkájuk áldásos következményeként néhány hívőből Kaposváron is kicsi baptista gyülekezet formálódott. Alkalmanként jöttek össze magánházaknál. Ez időben Sárkány Zoltán, pünkösdi prédikátor néhány hívével eljárt a baptistákhoz, mert a pünkösdiek működését az állam betiltotta. Néhai Nyári Istvánné így írt ezekről az évekről feljegyzésében: " ...Kaposváron 1936-ban még nem volt baptista gyülekezet, csak pünkösdi. Sárkány Zoltán volt a vezetőjük. Abban az időben betiltották a pünkösdiek működését az egész ország területén. Ekkor Sárkány felment a baptista központba, és kérte ott a testvéreket, hogy vegyék fel az egész gyülekezetével együtt a mi közösségünkbe..".

….Mindebből arra következtethetünk, hogy a két gyülekezet tagjai egymást kölcsönösen elismerve -és néha nehezen elhordozva- közösen tartottak összejöveteleket. Eközben a Somogyi gyülekezet húsvéti szolgálatra hívta Sárkány Zoltánt, akinek szolgálata nyomán "...12 lélek jelentkezett arra, hogy szeretnék átadni életüket a Megváltónak." Sajti Sándor, a tudósító "kaposvári prédikátor tv." ként említi. (Békehírnök, 1937 ápr. 24., 137 old.

Nyáron, július 11-én a kaposváriak meghívták a somogyi gyülekezet énekkarát és fúvózenekarát közös együttlétre. A 25 vendég autóbusszal érkezett a városba. Délelőtt az imateremben jöttek össze, - mely valószínűleg Kocka Péter lakása volt - délután kirándultak az egyik testvér szőlőjébe, és istentiszteletet tartottak. Este az imaház udvarán örvendeztek sok érdeklődő jelenlétében. A Békehírnök augusztus 28-i számában Sárkány Zoltán tudósítása végén arra kérte a lap olvasóit, "imádkozzanak a kaposvári kis gyülekezetért!"

Nem tudni, időben pontosan mikor sikerült a kaposváriaknak csatlakozniuk a Baptista Hitközséghez, ám ősszel már arról olvashattak az ország baptista hívői, hogy augusztus 20-án Somogyon Bretz Vilmos és Sárkány Zoltán 10 fehérruhást merített be több száz érdeklődő jelenlétében. Szintén ezen a napon köszöntötték és iktatták be Sárkány Zoltánt, mint a somogyi gyülekezet új lelkipásztorát. Az alkalmi igehirdetést Bretz Vilmos végezte az Apcs. 16:4-12 alapján, majd Panta József helyi gyülekezeti elöljáró köszöntötte az új vezetőt. (1937. szept. 4.)

Bizonyos szempontból a kaposvári gyülekezet problémája megoldódott. Augusztus végén Szőkepusztán 5 megtért állt az Aranyos pataknál fehér ruhában, bemerítésükre várva. Az ünneplő gyülekezetben kaposváriak is voltak, akik a szomszédos körzettől kértek és kaptak lelki segítséget.

…Hogy magunkra maradtunk, megkértük Miklós Menyhért tv.-t, hogy látogasson meg minket is néha. Õ a szőkepusztai körzet lelkipásztora volt. Marcaliba lakott, 70. km körzete volt, amit kerékpáron látogatott. Így kevésszer jutott le hozzánk. Ilyenkor vettünk úrvacsorát.

Majd ő is elment a karcagi körzetbe lakni. Utána Walter tv. látogatott hozzánk. Õ járta a körzetet."

Mindezek ismeretében azt mondhatjuk, hogy a Kaposvári Baptista Gyülekezet megalakulását az egy év próbaidő utáni látogatás időpontjától datálhatjuk. Ez 1937. augusztusában-szeptemberében lehetett. Budapestről ott járt Baranyai Mihály, de nem a szőkepusztai bemerítés miatt:

"...Mennyei Atyánk iránti hálával közöljük, hogy augusztus 29-én imádságunk és fáradozásunk jutalmául 5 megtért lelket szemlélhettünk az Aranyos patak hullámaiban, akik Üdvözítőnk példáját követték. A bemerítést az éppen köztünk időző Baranyay Mihály tv. végezte és ugyanő hirdette az Isten Igéjét is." (Békehírnök, 1937. október 9.)......

A harmincas évek végén ugyan elárvult a kis gyülekezet, de a környező gyülekezetek, körzetek életében jelen lévő növekedés hatott a somogyország fõvárosában élőkre is. Szigetváron, a szőkepusztai körzetben, Zala megyében élénk missziómunkát végeztek a kipróbált prédikátorok, lelki vezetők......

Ilyen körülmények között kellett a kis gyülekezetnek átvészelnie az évszázad legnagyobb borzalmát hozó II. Világháborút.

A konszolidáció évtizedei 1947-1973 1947. április 18-án kelt levelében Bondor János, baptista teológiai hallgató elfogadta a kaposvári testvérek január 17-én küldött meghívását gyülekezeti lelkipásztori szolgálatra.

" Tudatom a Gyülekezettel, hogy a Testvérek óhaját imádkozás tárgyává tettem és az egész ügyet átgondoltam és meggyőződtem arról, hogy addig itt kell dolgoznom, ameddig az Úr akarja...

...Az Úr áldó kegyelmébe ajánlom a Testvéreket, és a közösen kitűzött célt (Isten országa terjesztését), így a Gyülekezet óhaját a meghívást elfogadom".

Hányattatott sorsú testvéreinknek beteljesedett a vágya: november 16-án ünnepi istentiszteleten Meláth József, Laub János és Sipos János dunántúli prédikátorok felavatták a fiatal lelkészjelöltet. A gyülekezet, az ifjúság, a zenekar reményteljes örömmel köszöntötte pásztorát. Nagyon nagy szükségük volt már arra a személyre, aki életerővel, hűséges kitartással biztonságot jelentett a növekedni és erősödni vágyó - de már oly sokszor magára maradt és csalódásokkal viaskodó - közösségnek.

 Bondor János: Önéletrajz (1982)

Hitre születtem. Bizonyos vagyok benne, hogy Isten már anyám méhében kiválasztott engem arra, hogy hitre jussak, hogy hívő ember legyek. A rózsafában már akkor benne rejlik, rejtőzik az illatos virág, amikor még téli álmát alussza és amikor az első rügyeket hozza. Ha megfigyeljük a szőlővessző első rügyeit, már ott találjuk rajta a szőlőfürtöket. Az érésig, az ízletes szőlőfürtökig még hosszú az út és sok az idő, de amely hajtáson nem jelenik meg a fürt, azon nem lesz érett gyümölcs soha. Valahogy így rejtezett bennem a hit. Isten rejtette el bennem. Somogy megyei Kutas községben születtem 1913. január 27-én. (Megszülettem testből testbe.) Szüleim Felsősegesdről, a szomszéd községből költöztek az említett község mellett lévő településre, Cser telepre. Inkább tanyai rendszerbe illett bele. Itt földműveléssel foglalkoztunk. Kilencen voltunk testvérek.

Én vagyok az élő testvérek között a legidősebb. Előttem született három testvér, születésük után néhány hónapra meghaltak. Ma még öten élünk. Egy közülünk háború áldozata lett.

(Katolikus egyházban születtem.) Szüleim katolikus vallásúak voltak. Ennek ellenére elég vallásos nevelésben részesültem. Minden vasárnap szüleimmel együtt jártam templomba. Az általános iskola elvégzése után nagyon szerettem volna tovább tanulni, de a nagy család és a szegénység miatt nem volt lehetséges. Le kellett mondani a tanulásról.

1927-ben Szank községből egy baptista hívő család a szomszédba költözött. Megkezdődött a településen a misszió. Én is eljártam az összejövetelekre. Vonzódtam a hívő élet után. Isten létezésében soha nem kételkedtem. A misszióval együtt megkezdődött az ellenállás, csendes üldözés is. A családból az utánam következő húgom tért meg először, majd két évre rá, 1933 óév estéjén én is végleg döntöttem Jézus Krisztus mellett. Kijelentettem, hogy az új esztendőben nem megyek át régi élettel, azaz megtéretlen szívvel. Új év, új élet lett a jelszó életemben. Az előz években a szilveszter estéket éjjeleket mulatságban töltöttem el. Megtérésem előtti szüreti bálba már igen nagy lelkiismeret furdalással mentem el. Valami bensőmben mondta: János, nem itt a helyed! Ettől kezdve odafordultam az engemet hívogató Jézus felé. Rendszeresen jártam gyülekezetbe.

1933. szeptember 10-én nyolcad magammal bemerítkeztem Szõkepusztán, az Aranyos folyóban. A Bemerítést Baranyai Mihály lelkipásztor testvér végezte. A lelkipásztorom Miklós Menyhért volt. Mélyen szántó igehirdetései mindig mély nyomokat hagytak lelkemben. Pásztoromnak sokat köszönhettem lelki életem egészséges kialakulásában.

Megtérésem és bemerítkezésem teljesen elkötelezett az Úr Jézus és a gyülekezet számára. Egy-két éves gyülekezeti tagság után a helyi bibliakörnek lettem vezetője. Nagyon szerettem a gyerekeket, Sokat imádkoztunk és énekeltünk együtt. Nagy segítséget jelentett munkámban a Békehírnök, a Hajnalcsillag és a Kürt egyházi lapjaink.

Ebben az időben 22 állomása volt a Szőkepusztai körzetnek. A nagy kiterjedésű körzetben bőven akadt missziós munka. Vasárnaponként eljártam a körzet kisebb állomásaira és Isten igéjével szolgáltam a testvérek között. Volt olyan vasárnap, hogy 60-80 km-t is kerékpároztam, hogy egy-egy távoli állomásra is eljussak. Ösztönzést, indítást jelentett számomra a körzetünkben megjelenő teológiai hallgatók szolgálatai és buzdításai. Jó hatással voltak rám.

A körzeti munka mellett igen rám nehezedett a testvéreim és szüleim Jézushoz vezetésének gondja. Ennek érdekében megkértem szüleimet és testvéreimet, hogy engedjék meg, hogy reggel és este áhítatot tarthassunk a családban. Ettől fogva minden nap megtartottuk a családi áhítatot és az áhítatokon imádkoztam szüleimért és testvéreimért. Édesanyám szeme majdnem minden áhítat után könnyes volt. Jól esett neki, hogy fia imádkozik érte. Az áhítatok megtartása nagyon jó eszköz volt a család megmentésében. Tíz év leforgása alatt az egész család kilenc tagja, nagynénémmel együtt mind hívők lettünk. Istené legyen a dicsőség!

1939-ben a nagy körzet két körzetté alakult. Kanizsai körzetté Kalkó József lelkipásztor vezetésével és kaposvári körzetté, később Barabás János lucfalvai lelkipásztor Kaposvárra költözésével 1941-ben.

1940. tavaszán indíttatást éreztem, kaptam a lelkipásztori szolgálatra. Kalkó József testvérnek elmondtam belső vívódásaimat, ő buzdított, bátorított de én még ekkor nem döntöttem véglegesen. Később hozzánk jött látogatóba Kalkó testvér és a mezőn talált engem. Kérdezte, mi van már a döntéssel. Belső hangnál nincs több, válaszoltam, nincs jel, amit vártam. Kalkó testvér javaslatára abban egyeztünk meg a mezőn: amit a bibliaolvasó vezérfonal mond estére, ezt vegyük jelnek. Elhittem neki, amit mond. Bemegyünk a mezőről, s a legnagyobb meglepetésemre és örömömre Ézsaiás próféta elhívása volt az ige. Így aztán döntöttem és jelentkeztem a Teológiára.

1940. őszén mentem a Teológiára és tartott 1947. tavaszáig. A háború alatt nagyon nehéz időket éltünk át. Teológus társaimmal szétszóródtunk. Többeket behívtak katonának. Én is voltam négy hónapig munkaszolgálatos...

...1947. januárjában meghívást kaptam a kaposvári gyülekezettől a lelkipásztori szolgálatra. A meghívást elfogadtam. 1947-1973. augusztus hóig, a nyugdíjazásomig voltam Kaposváron lelkipásztor. Az avatásom 1947. november 16-án volt. Az avatóbizottság elnöke Meláth József. a pécsi gyülekezet lekipásztora, a dunántúli kerület elnöke volt. Jelen volt még lelkipásztorok közül Laub János (Dombóvár), Sipos János (Tab), Walter Jakab szőkepusztai és a kanizsai körzet evangélistája és Lázi Sándor tanulótársam.

Évfolyamtársaim a Teológián: Bihari Gergely, Gerõ Sándor, Hányik János, Herjetczki András, Lázi Sándor, Mórócz József, Páth Géza.

A körzetben kilenc helyen laktak testvérek elég kevés létszámmal: Csököly, Kaposvár, Kiskorpád, Kutas-Cser, Mezõcsokonya, Somogyjád, Somogyszil, Somogyvámos és Szőkepuszta. A kezdeti időben csak kerékpárral jártam a körzetet, télen pedig vonattal és autóbusszal. Szőkepusztát 30 km-t vonattal és 12 km-t gyalogolva, Kutas-Csert és Somogyvámost 6-7 km-t gyalogolva lehetett megközelíteni. Később motorkerékpárral jártam a körzetet.

A termelőszövetkezetbe való szervezések után néhány év múlva a testvérek elköltöztek a körzetből. Kiskorpádon és Somogyvámoson elhalálozással szűnt meg a gyülekezet. Legtöbben Budapest, Pécel, Tápiósüly és Pécs helységekbe, majd Váraljára költöztek. Egy család Szőkepusztáról Kaposvárra költözött. Kutasról szüleim és három testvérem Kaposvárra, egy testvérem pedig Pécsre költözött. Mezőcsokonyáról egy család Újkígyósra egy család Monorra, egy család Hódmezővásárhelyre és egy család és egy tag pedig Kaposvárra költözött. Csökölyben van még egy tag. Ez már történelem, de nekem és az atyafiaknak nagy megpróbáltatás volt.

Lelkipásztori szolgálatom kezdetén igen sok drága alkalmat adott az Úr a munkálkodásra. Meg is volt az eredménye. Minden évben volt bemerítés.

Munkám eredményét és előrehaladását mindig a megtérésekben tudtam lemérni. A világból megtérteket tartottam elsőnek, a munkálkodás gyümölcsének, azután gyermekeinket, akiket az Úr nekünk és a gyülekezetnek adott, hogy azok is ott legyenek a fehér ruhások között és öröm legyen a mennyben is megtérésük felett, és oszlopos tagokat nevelni a gyülekezetnek. Lelkipásztori szolgálatom alatt 61 személyt merítettem be. Ebből 10 személy a világból tért meg, a többi hívő szülők gyermekei és hívő környezetből valók. 10 személy visszatért a világba. 20 személyt temettem, 13 házasságkötésnél szolgáltam és 25 alkalommal vezettem gyermekbemutatást.

Szolgatársaim között és közöttem kezdettől fogva végig a legjobb testvéri viszony alakult ki. Én a magam részéről mindegyiket nagyon szerettem és becsültem, úgy éreztem, hogy ők is hasonló módon szeretnek. Nehézségem idején mindig mellém álltak és a legmesszebbmenőkig segítettek. Nagyon sokszor csereszolgálatot végeztünk egymás gyülekezetében... Nagy megbecsülés jár azoknak, akik a jóban és az Úr munkájában fáradoznak mindenkor.

Az igehirdetés szolgálata mellett igen jelentősnek tartom, hogy a gyülekezet fiatalabb tagjait is rászokattam a rendszeres bibliaolvasásra és a családi áhítatok megtartására. Minden hónapban legalább egyszer meglátogattam a családokat. Azokat is, akik a kívülvalók közül csak egyszer is eljöttek a gyülekezetbe, utána meglátogattam otthonukban is őket, néhol nem is eredmény nélkül. Az igehirdetés mellett ezzel értem el a legtöbb eredményt

...Kezdeti nehézségeim között említem meg, mikor Kaposvárra költöztem szolgálati lakás nem volt. Több mint egy évig szüleimnél Kutason és Kaposváron egy testvérnél húzódtam meg. Miután megnősültem, albérletbe mentünk egy nagyon kicsi torony alatti szobába. Körülbelül 2,5 x 3 méteres lehetett. Egy hónapig laktunk ott. Gondviselő jó Atyánk úgy gondoskodott rólunk, hogy a Kaposvári Takarékpénztár pénztárosát elbocsátották állásából és elhagyta Kaposvárt. Egy testvérünk közbenjárására a pénztáros átadta nekünk bútorozottan a kétszobás lakását. Csak azt a lakbért fizettük a lakásért, amit õ is fizetett. Kezdő fizetésem 300 Ft volt, ebből 100 Ft lakbért fizettem. Másfél évi ott lakás után Koczka Péter és felesége, gyülekezetünk vénje, saját szoba-konyhás lakásukat átadták részünkre. Koczka testvér és felesége az udvaron lévő nyári konyhájukba költöztek. Igen nagy áldozatot hoztak értünk.

Következő nehézségem abból adódott, hogy négy család elköltözött Kaposvárról a körzetbe. Az akkori körülmények miatt el kellett hagyni nekik Kaposvárt. Ezek közül mind a négy családfő tudott helyettesíteni igehirdetéssel, ha vidéken voltam. Az ő eltávozásukkal nagyon nehéz volt helyettesítőt találni. Hála Istennek Laub János nyugalmazott lelkipásztor testvérért, aki nagyon sokszor helyettesített Kaposvárott és még a körzetben is.

Az is nehézséget okozott, hogy a rákosi uralom idején két esztendőn keresztül nem kaptam meg a hatóságtól a működési engedélyt. A Központban többször is voltam ez ügyben, de senki nem tudott segíteni vagy megoldást találni. Miután itt helyben bementem az egyházügyi előadóhoz, megkérdeztem tőle, hogy miért nem kaphatok működési engedélyt. Beszélgetés közben nagyon megfenyegetett, nehogy engedély nélkül merjek szolgálni. Mit tehettem, végeztem tovább a szolgálatot. Végül az előadó azt mondta írjak magamról rövid életrajzot. Hol éltem, hol dolgoztam, mivel foglalkoztam, mettől meddig. Megírtam és elvittem hozzá. Egy hónap múlva megkaptam a működési engedélyt.

"...Koczka testvér 1953-ban Kiskorpádra költözött. A gyülekezet és mondhatjuk az egész körzet nagy változáson ment keresztül. Testvéreink elköltöztek, újak jöttek, csak a mi Istenünk irgalmassága nem távozott tőlünk el. 1958-ban bemerítő medencét csináltunk imaházunkba. Négyszer tartottunk benne bemerítést 25 fővel.

Sok szomorúságot okoztak az imaháznál lévő hitetlen lakók. Még 1963-ban sikerült sok nehézség árán kiüríteni illetve testvéreket beköltözetni. Teljes volt az örömünk, úgy gondoltuk így már jó lesz....1964 augusztusában a városi tanácstól azt az értesítést kaptuk, mivel a városrendezési tervbe beleesik imaházunk, úgy rövidesen kisajátítás alá kerülünk. Kétségbeestünk, számoltunk, de csak magunk. Kihagytuk azt, aki mindeddig megsegített, elfelejtettünk Istennel és az Õ erejével számolni. Később úgy is volt, hogy még egy pár évig elhúzódik." 1966. nov. 20.

"...1965. augusztusában megtörtént az imaház és a lakás kisajátítása. A hatóság sürgetett az épület elhagyására. Nagyon nehezen ment az újnak a megtalálása. Minden nagyobb eladó ház tele volt lakókkal. Azután 1966. januárban találtam megfelelő házat imaháznak. Ma ez az imaházunk. 18 m hosszú és 13 m széles. Mindenki megnyugodott rajta.

A TEMESVÁR UTCAI IMAHÁZ MEGNYITÁSA 1966. NOVEMBER 20. FELOLVASÁS: Február első vasárnapja. Úgy megyünk kedves imaházunk felé, mintha minden talpalatnyi helyétől, minden téglájától búcsúzni szeretnénk. Vannak gyermekeink, akik itt találták meg Megváltójukat, testvéreink elveszített békességüket, és mindnyájunknak nagyon kedves volt e hajlék. Szinte a búcsúzó Igén keresztül, mindnyájan könnyes szemmel kiáltottunk fel Mózessel: "Ha a Te orcád nem jár (velünk) előttünk, ne vígy ki minket erről a helyről". Hallottuk a feleletet is: "Veletek megyek". És Ő jött velünk. Éreztük a nehéz munkával, mert nem így találtuk e kedves helyet, amint most van, ez már közel három hónapos munka eredménye. Kedves férfitestvéreink szinte egytől-egyig majdnem erejüket felülmúlva kivették részüket a munkából.

Most amikor e kedves napon megnyithattuk, valljuk be őszintén, van ami könnyet is csal a szemünkből. Mikor nem tudunk úgy Urunk ígéretére és gondviselésére támaszkodni, mikor úgy tekintettünk és úgy nyilatkoztunk, mint a kémek "Felette nagy vállalkozás ez számunkra." Csodálatos volt, napról-napra az Úr miként vezeti, és rendeli ki éppen, amire a legnagyobb szükségünk volt.

Az Úr szava hangzik felénk. "Induljatok el". 1966. november 20. Kedves nap marad a kaposvári gyülekezet életében. Ha visszagondolunk az elindulásra, mondhatjuk: nem volt olyan hosszú a megtett út, de Isten kegyelméből csodálatosan vezetett.

A gyülekezet taglétszáma 50. Kedves ifjúság. Ének és zenekar, Bauer Sándor testvér vezetésével. Drága gyermekeink, akikben a jövőt látjuk. Elöljáró testvéreink: Lehoczky József, Bondor Imre, valamint Nyári József, anyagi ügyeink intézője Ferencz Gyula. Mind, mint munkában is elöljárók. És akiknek nevük nincs is talán feljegyezve, de Isten tudja, mert "mit szívesen teszünk, az Úrnál kedves lészen."

Házasságkötésem 1948. november 11-én volt Nyíregyházán. Feleségem Ésik Erzsébet, volt nyíregyházi gyülekezeti tag. Mennyei Atyánk házasságunkat öt gyermekkel ajándékozta meg: Erzsébet, Ilona, János, Márta, és Anikó, mind bemerített tagok. 

Feleségem igen nagy segítségem volt a lelkipásztori munkában. Családok és betegek látogatásával, nőegylet vezető volt 15 éven keresztül, 10 éven át gyermek bibliaköri vezető és imaház takarító. Fele munkámat ő végezte el.  

...A Dunántúli Kerületben vagy hat évig voltam kerületi pénztáros és négy évig lelkészi bizottsági tag. Egyik megbízatás sem járt nagy munkával. Mint ismeretes, nyugdíjazásom óta nyolc éve a balatonföldvári egyházi üdülőnek gondnoka vagyok, inkább dolgozója, feleségem pedig hat éve segítőtárs. 

Most, amikor visszagondolok a megtett Útra, a sok örömre és nehézségekre, amelyek a szolgálat ideje alatt váltották egymást, hálásan megköszönöm az Én Istenemnek nagyon sokirányú szeretetét vezetését és kegyelmét. Köszönöm Istennek a szolgálatot, a baptista közösséget, a kaposvári körzetet, benne a testvéreket, akiket pásztorolhattam és nevelhettem, ők is neveltek engem. 

Kaposvár, 1982.